00 31 0000 0000 hollandiaimikes@gmail.com

VASÚTÁLLOMÁS Pódiumműsor József Attila útkereséséről és Istenkereséséről

Elmondja: Tóth Péter Lóránt, Pro Cultura hungarica-díjas versvándor

Időpont: 2025. február 2-án vasárnap du. 3 órától

Helyszín: Laan van Nederlands Oost-Indië, 271, Hága

A „Vasútállomás” című előadás újfajta József Attila kép a költő diákéveiről, útkereséséről, és Isten kereséséről szól. Az árvaságból, a mélyszegénységből kitörni vágyó fiatalember küzdelmes élete elevenedik meg a történetben. Az előadás az elmúlt tizenöt évben kilenc országban több (tíz)ezer emberhez jutott el, erőt adva a mindennapok kihívásaihoz. A költő Isten keresése, Istenbe vetett hite, és egyik legérvényesebb mondata: „Az isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot.” esélyt kell, hogy adjon annak a gondolatnak: lehet, hogy Balatonszárszón baleset történt. Ezt a kérdést is körbe járja a darab. De bármi is történt 1937 decemberében, Attila élete példa lehet a mában: egy szeretetre és szeretni vágyó fiatalember története, aki a tanulással, szorgalommal, kitartó munkával, hittel a szívében akarta megváltoztatni az életét. Versei tanítások minden korosztály számára.

Tóth Péter Lóránt egykori testnevelés-történelem szakos tanár évtizede járja különböző tematikájú előadásaival a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarok lakta területeit. Előadásait innovatív módon, a hallgatóság érzelmi intelligenciájának erősítésével teszi, a mába kapcsolva a múltat. A versvándorként ismert előadót 2024-ben az Államalapítás ünnepén a magyar kultúrát Kárpát-medence-szerte formabontó módon népszerűsítő tevékenységéért Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntettek ki. November végén pedig szülőhelyén, a Bács-Kiskun Vármegyei Prima-díjjal ismerték el munkásságát.

A szünetben szeretetvendégségre kerül sor. Hozzatok magatokkal finomságokat, amivel meglephetjük egymást.

A második részben közös versolvasás lesz. Osszátok meg velünk kedvenc magyar verseteket.

 

Mindenkit szeretettel várunk. Részvétel ingyenes de regisztrációhoz kötött, mivel negyven embernek jut hely. Jelentkezni lehet a hollandiaimikes@gmail.com email címen.

dátum

febr 02 2025
Lejárt!

időpont

3:00 pm

Résztvételi díj

Ingyenes

Címkék

Ingyenes

Hozzászólások lezárva.

Title ×